Toth Kinga Izabella

 

Toth Kinga Izabella a nevem.


     Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön születtem és 20 évesen egy utazótáskával átköltöztem Magyarországra továbbtanulni, aztán fokozatosan, érettségemnek megfelelően itt találkoztam azokkal a szellemi impulzusokkal, amelyek által a helyem és a feladatom is megtaláltam.


Útkeresésem során számos módszert tanultam és több mindenben mélyültem el, melyek más más módon formálták a személyiségem, a látásmódomat és egyben alakították a gyógyítással kapcsolatos megtapasztalásaimat is. 

 

 

 

A teljesség igénye nélkül, a legfontosabbak:

–  22 éves koromtól elkezdtem tanulni manuális terápiákat: gyógymasszázs iskola, később más masszázsformák, majd különböző energetikai gyógyászat formák
–  23 éves koromtól a Mahasiddha yoga szellemi vonalon gyakoroltam majd több éven keresztül (2+5 év) oktatónak képződtem, ahol 21 évet gyakoroltam és ebből 16 évet oktattam – integrál jóga és tantra jóga – meditáció oktatóként és tantrikus női csoportokat vezettem

–  Meghatározó hatást gyakorolt az antropozófus orvoslás képzés, a gyógyítás művészetének emberképe,majd azon belül a biográfia – életút kísérésbe való elmélyüléssel, biográfiai konzulensnek szakosodtam

–  Mindezeknek a magamba való rendszerezését, leegyszerűsödését és alkalmazását a Bardo Consulting, Sárvári György által vezetett  transzformatív coachingon és önismereti folyamaton keresztül tudtam letisztítani, szintetizálni és integrálni magamban

   39 évesen daganattal diagnosztizáltak és az abból való gyógyulás próbára tette a sok módszer, eszköz, a tudásom valódi hatékonyságát, a hitem erejét, átrendezte az értékrendemet és az életemet.

   Ez a gyógyulási folyamat volt az én Belső Kapumon való belépés, megtisztított és leegyszerűsített.

   Ehhez a valódi átalalkulásomat és áttörésemet Sárvári György önismereti csoportjában és transzformatív coach képzésén élhetem át és ennek a szellemisége, értékrendje hatja át az életemet, ezzel együtt a munkámat.

   Az erőmet, a tehetségemet leginkább abban tapasztalom, hogy érzékenyen figyelem a külső és belső Tereket és segítek rendezni, mert abban hiszek, hogy van ami támogatóan, serkentően, gyógyítóan hat egymásra és van ami pedig gátlóan, rombolóan, megbetegítően. 

Keresem a határterületeket, az egyéni belső kapukat és az önmeghaladás lehetőségeit.

Ezt gyakorlom a kertészkedésben, a térrendezésben, az intuitív kísérésben, a gyógyításban.

Odaadásommal, figyelmemmel és intuiciómmal törekszem a gyógyító Terekhez hozzájárulni.
Hálás vagyok amikor a Láthatatlan világ is bekapcsolódik ezekbe a folyamatokba.