Toth Kinga Izabella
Toth Kinga Izabella a nevem.
Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön születtem és 20 évesen egy utazótáskával átköltöztem Magyarországra továbbtanulni, aztán fokozatosan, érettségemnek megfelelően itt találkoztam azokkal a szellemi impulzusokkal, amelyek által a helyem és a feladatom is megtaláltam.
Útkeresésem során számos módszert tanultam és több mindenben mélyültem el, melyek más más módon formálták a személyiségem, a látásmódomat és egyben alakították a gyógyítással kapcsolatos megtapasztalásaimat is.
A teljesség igénye nélkül, a legfontosabbak:
– 22 éves koromtól elkezdtem tanulni manuális terápiákat: gyógymasszázs iskola, később más masszázsformák, majd különböző energetikai gyógyászat formák
– 23 éves koromtól a Mahasiddha yoga szellemi vonalon gyakoroltam majd több éven keresztül (2+5 év) oktatónak képződtem, ahol 21 évet gyakoroltam és ebből 16 évet oktattam – integrál jóga és tantra jóga – meditáció oktatóként és tantrikus női csoportokat vezettem
– Meghatározó hatást gyakorolt az antropozófus orvoslás képzés, a gyógyítás művészetének emberképe,majd azon belül a biográfia – életút kísérésbe való elmélyüléssel, biográfiai konzulensnek szakosodtam
– Mindezeknek a magamba való rendszerezését, leegyszerűsödését és alkalmazását a Bardo Consulting, Sárvári György által vezetett transzformatív coachingon és önismereti folyamaton keresztül tudtam letisztítani, szintetizálni és integrálni magamban
39 évesen daganattal diagnosztizáltak és az abból való gyógyulás próbára tette a sok módszer, eszköz, a tudásom valódi hatékonyságát, a hitem erejét, átrendezte az értékrendemet és az életemet.
Ez a gyógyulási folyamat volt az én Belső Kapumon való belépés, megtisztított és leegyszerűsített.
Ehhez a valódi átalalkulásomat és áttörésemet Sárvári György önismereti csoportjában és transzformatív coach képzésén élhetem át és ennek a szellemisége, értékrendje hatja át az életemet, ezzel együtt a munkámat.
Az erőmet, a tehetségemet leginkább abban tapasztalom, hogy érzékenyen figyelem a külső és belső Tereket és segítek rendezni, mert abban hiszek, hogy van ami támogatóan, serkentően, gyógyítóan hat egymásra és van ami pedig gátlóan, rombolóan, megbetegítően.
Keresem a határterületeket, az egyéni belső kapukat és az önmeghaladás lehetőségeit.
Ezt gyakorlom a kertészkedésben, a térrendezésben, az intuitív kísérésben, a gyógyításban.
Odaadásommal, figyelmemmel és intuiciómmal törekszem a gyógyító Terekhez hozzájárulni.
Hálás vagyok amikor a Láthatatlan világ is bekapcsolódik ezekbe a folyamatokba.